Hozzáállás, ami nélkül nem működik

 

Képzeljünk el egy számítógépet – akár az otthonit, akár a munkahelyit.

Ahhoz, hogy megfelelően működjön, karban kell tartanunk. A nem használt programokat, adatokat rendszerint érdemes törölni, majd pedig a megfelelő pucoló és karbantartó, vírusirtó programokkal meg kell találni a biztonsági réseket, illetve azokat a hibákat, amiknek hatására lassabban működik az egész. Ezek olyan rések, hibák, amiknek a létezése egy átlag felhasználónak fel sem tűnik, de rendkívül megterheli a gép egészét, és csak annyit vesz észre belőle, hogy már nem az igazi, lassabban indul, valamit tenni kéne vele.

Aki ész nélkül kezd a javításba, jóhiszeműen letörölhet olyan háttérprogramokat is, amik létfontosságúak, vagy szükségesek a munkához, esetleg a kikapcsolódáshoz. Pedig ha kicsit is végiggondoljuk, hogy mi a célunk, ügyesebben is megoldhatjuk a problémát: Azoktól az adatoktól kell megszabadulni és olyan biztonsági réseket kell megtalálni, amelyek nem feltétlenül tűnnek fel a szemünk előtt, de a tudtunkon kívül teljesen feleslegesen felgyülemlenek a háttérben, lassúvá téve a gépünket.

 

Egy átlagos háztartás gazdasága is hasonlóképpen működik. Kiadásaink nagyobb részét tudatosan fizetjük ki a fenntartáshoz, a kikapcsolódáshoz és más szükségesnek látott tételekre. Viszont, ha nem figyelünk oda, könnyen elszaporodhatnak azok a "biztonsági rések", amelyeken keresztül egyre több pénz szivárog ki, anélkül, hogy tisztában lennénk ennek mértékével.

 

Nem arra van tehát szükség elsősorban, hogy a létfontosságú területeken húzzuk meg (a kelleténél jobban) a nadrágszíjat. Hanem arra , hogy mindenek előtt észrevegyük és tudatosan figyeljünk azokra a pontokra, ahol észrevétlenül folyik ki a pénz.

 

Fontos az is, hogy az oldalon összefoglalt ötletek tudomásul vétele és pusztán kipróbálgatása nem elegséges ahhoz, hogy több pénzünk maradjon meg a fizetésünkből a hónap végén. Kizárólag akkor éreztetik hatásukat ezek a módszerek, ha mindenek előtt egy szemléletmódváltáson esünk át. El kell határoznunk, hogy ettől a ponttól kezdve megtakarítunk, és erre mostantól mindig odafigyelünk, mert szükségünk van arra, hogy X %-kal több maradjon meg a havi bevételünkből. Ez nem tarthat csak egy hétig, sem egy hónapig, hanem mostantól kezdve folyamatossá kell tenni az életünkben.

 

Nem spúrságra biztatok, inkább egyfajta pénzügyi fegyelemre, józanságra és tudatos vásárlói hozzáállásra, amiben folyamatosan fejlődni lehet és kell is.

 

Az sem elég hosszú távon (bár kezdetnek nem rossz), ha csak egy módszert választunk ki a sokból, és csak azzal próbálkozunk, például hogy mindig kihúzzuk a mobiltöltőt a konnektorból: Bár egy év alatt összespórolunk vele talán egy-két száz forintot is, érezni mégsem fogjuk a spórolás mértékét. Csakis akkor érezzük majd, hogy akár 10-20-30 000 Ft-tal több pénzünk marad, ha a módszereket együtt kezdjük alkalmazni. Van, amivel csak pár ezer forintot, mással viszont tízezreket lehet éves szinten megtakarítani.

Persze mindet nem lenne könnyű megjegyezni, ezért is fontos inkább önmagunkat úgy beállítani, hogy érzékennyé váljunk a pazarlásra, és észrevegyük, hol lapátoljuk ki a pénzt az ablakon teljesen feleslegesen úgy, hogy az még a kényelmünket sem szolgálja.