Üdvözöllek!

 

Azért hoztam létre ezt az oldalt, mert úgy vélem, hogy egy teljesen hétköznapi, átlag- vagy átlag alatt kereső ember is képes úgy gazdálkodni a pénzével, illetve képes úgy csökkenteni a kiadásain, hogy attól az élet is élvezhető maradjon.

 

Magam is egy hétköznapi, átlagos, magyar átlagfizetés körül kereső, 29 éves, még éppen "fiatal" ember vagyok, aki 2010 óta házas, 2012 eleje óta pedig apa. Tehát bőven van okunk jobban odafigyelni a pénzügyeinkre, pénzkezelési módszereinkre, illetve a nem csak pénzügyi, hanem inkább háztartási jellegű megtakarítási módszereinkre.

 

Nem vagyok pénzügyi szakember, sem tanácsadó, mindössze arról van szó, hogy az életünk olyan szakaszába érkezett, hogy szükségessé vált egyre tudatosabban odafigyelni a kiadásainkra. Viszont azt vettem észre, hogy vannak, akik ilyenkor vagy egyfajta tervezetlen, gyorsan bevezetett "böjtölésbe" kezdenek, ami csak rövid ideig tart, vagy még abba sem, hanem inkább hitelt vesznek fel, annak minden következményével.

Ebbe a hibába mi nem akartunk beleesni, ezért elkezdtem - eleinte csak magunknak - összeírni olyan saját és más oldalakról összeszedett tippeket, amelyekkel csökkenthetőnek véltük a kiadásokat, és amelyek egy részét már ki is próbáltuk. Ezek egyre csak gyűltek szedett-vedett, formázatlan állapotban, míg gondoltam, érdemes rendezni őket, hogy más is profitálhasson belőle.

Ezeket mutatom be az oldalon.

 

Fontos még megjegyeznem, hogy itt-ott egy-egy termékre mutató link is található. Ezek egyáltalán nem fizetett hirdetések, nem a reklámozás a célom, hanem egy-egy példa bemutatása, hogy lássa az olvasó, miről is van szó. Ha valamelyik “példa” mégis megtetszik, érdemes máshol is megnézni, hátha olcsóbban is megtaláljuk.